Júliusi LifeNet Telepatikus műhelymunka: A SZERETET GYŐZELME

Júliusi LifeNet Telepatikus műhelymunka: A SZERETET GYŐZELME

2022. július 23-án, szombaton délelőtt helyi idő szerint 09.00 órakor és

Július 27-én, szerdán este 20.00 órakor

• A Naphoz igazodva dolgozunk, ezért a helyi idő szerint a megadott órában kezdjük.

• Ha szükséges, tekintsd át az ezen a két weboldalon közzétett Útmutató a Telepatikus Csoportmunkához című írást.

• Előzetesen tanulmányozd át a munkatervet, nyomtasd ki, vagy tedd elérhetővé számítógépen vagy telefonon, hogy követni tudd a folyamatokat.

A csoport hangolása

  1. Légy tudatában annak, hogy csoportként szétszórtan vagyunk a világban. Mozgasd finom antennáid, és érezd a csoporttagok jelenlétét.
  2. Kört alkotunk, és meghívjuk az emberi faj őseit és leszármazottait, hogy csatlakozzanak a körhöz. Légy tudatában annak, hogyan érzed magad, amikor velünk egy körben állnak.
  3. Most meghívjuk a Földi birodalmak elementál és archetipikus lényeit, hogy csatlakozzanak hozzánk. Meghívjuk az angyali hálózat lényeit is. Légy tudatában annak, hogyan érzed magad, amikor velünk állnak a körben.
  4. Most együtt hangolunk (hangokat hozunk létre, saját intuició szerint) – hogy egymásra, és a közös tér- és időszintre hangolódjunk.

1. gyakorlat: Fel kell szabadítani a Föld új Szeretetszférája felé vezető utat

Gaia elkezdett felfedni egy új, többdimenziós Szeretetszférát, amely összeköti a Földi univerzum minden lényét, lehetővé téve számunkra, hogy békében éljünk, miközben élvezzük a természettel és annak lényeivel való szerető kapcsolatokat. Mielőtt azonban valóban megtapasztalhatnánk a Szeretetszférát, át le kell bontanunk néhány akadályt, hogy a Szeretet cselekvő és áldást hozó legyen.

  1. Képzeld el, hogy mind az öt kontinens arra használja az erejét, hogy egy hatalmas vízgömböt hozzon létre, amely körülveszi a Földet. Ez a gömb tele van az átalakulás és a megújulás vizével.
  2. A gömböt  több membránréteg veszi körül, amelyeken az eltorzult lényeknek át kell menniük, mielőtt az átalakulás vizében megfürödhetnének, így  fel tudnak készülni a megújulásra.
  3. Először is át kell alakítanunk azt az elképzelést, hogy a Földnek és az egyes embernek egyetlen szívközpontja úgynevezett „szívcsakrája” van. (Ehelyett olyan szívrendszerről beszélünk, amely az egész Földet áthatja, vagy az egész testünkben eloszlik.)
  4. Át kell alakítanunk azt az elképzelést is, hogy a szerelem kizárólag az emberi pszichés és szexuális tevékenységhez kapcsolódik – és kizárja a természeti lényeket, az elementálok világát, stb.
  5. Végezetül nekünk kell vezetni azt az átalakulási folyamatot, amelyben a többdimenziós szívrendszert az emberi tudatosság elől elrejtő ostobaság lelepleződik – beleértve az átalakulási folyamatot azon eltorzult eleentáli lények számára, akiket kényszerítenek fenntartani ezt az ostobaságot.
  6. Fejezd ki háládat.

2. gyakorlat: A Szeretetszféra megtapasztalása a tájban

Marko meghív Téged Ljubljanába, Szlovénia fővárosába, hogy megtapasztald  Gaia Szeretetszférájának néhány aspektusát, ahogyan az a Ljubljanai Várhegy és a Várhegy mellett folyó Ljubljanica folyó kapcsolatában nyilvánul meg.

Először a vár közelében található földhalmot látogatjuk meg, amelyet az ókori kultúrák ismertek és használtak az őseikkel való kapcsolattartására. Az új Szeretetszféra keretein belül ennek a helynek az a célja, hogy lehetővé tegye a szeretetteljes kapcsolatot a túlvilágon lélekként létező emberi lények és a fizikai testünkben élők között. Légy nyitott arra, hogy érezd, hogyan változtak az ősök ezen helyei.

  1. Képzeld el, hogy egy könnyű buborékban ülsz, és készen állsz hogy elutazz a ljubljanai Várhegyre. Nézz körül, és vedd észre, hogy a LifeNet többi résztvevője  ugyanúgy készül az utazásra, mint te.
  2. Most a fénybuborékok az összes résztvevővel dél felől közelítik meg a Várhegy melletti halmot. Észak felől a buborékokban utazó lelkek közelednek a halmok felé a szellemi világból.
  3. Szánj elég időt arra, hogy átérezd ezt az izgalmas pillanatot, mielőtt mindkét fél találkozik a halomnál.
  4. Ahogy a fénybuborékok megérkeznek a halomba, az egyes buborékok egyetlen fénygömbbé olvadnak össze, amely mindent átölel. Érezd, milyen hatalmas a mindennel összekapcsolódó fénygömb – ez Gaia szeretetének ajándéka.
  5. Itt az ideje, hogy találkozz és üdvözöld az élők sorából távozott barátaidat, munkatársaidat és őseidet. Érezd és erősítsd meg a benneteket összekötő szeretet kötelékeket.

3. gyakorlat: Érintsük meg a Föld új szívrendszerének (Szeretetszférájának) forrását:

  1. Készülj fel arra, hogy keleti irányban végigsétálsz a Várhegyen – a ljubljanai Várhegy egy hosszú domb, három magaslattal.
  2. Amikor megérkezel a második magaslatra, rájössz, hogy van ott egy lift, amely három emeletnyit visz le a hegy belsejébe.
  3. Képzeld el a testedben, hogy három lépést teszel hátrafelé. Érezd, milyen, amikor három lépéssel a szívközpontod mögött állsz.
  4. Most ráébredsz, hogy egy szent teremben, egyfajta templomban állsz. Érezd a terem terét, és érzékeld a minőségét.
  5. Most fókuszálj a terem közepére és az ott található drágakőre. Érintsd meg és simogasd a követ szerető kezeddel.
  6. Ez az éteri kődarab Gaia egy másik égitesttel való ütközésekor keletkezett a távoli múltban, amikor a Föld még fénytestként létezett. Ezt az ütközést nevezhetjük „szent házasságnak”.
  7. A drágakövek, amiket megérintettetek ennek a szent házasságnak a gyermeke. A Föld különböző szent helyein elhelyezve állandóan generálják a Föld Szeretetszféráját (Filoszféráját). (A Filo az ógörögül azt jelenti, hogy „szeretni”.)

4. gyakorlat: Tapasztald meg azt a minőséget, amely a szeretetet az univerzum legerősebb erejévé teszi

Kelet felé haladva megérkezünk a ljubljanai Várhegy harmadik magaslatához. A hegy legvégén található, meredek lejtőkkel.

  1. Kövesd a  kanyargósutat a hegy lejtőjén, hogy elérd az alját.
  2. Van ott egy óriási fa, amelyen ajtót nyitunk, hogy beléphessünk a Hegy belsejébe. Lépj be a Hegy belső csarnokába.
  3. Légy bátor, amikor egy közeledő sárkánnyal nézel szembe. Engedd, hogy a sárkány elnyeljen téged, így most már a sárkányban létezel. Milyen érzés a sárkány rezgésével körülvéve és átitatva lenni? (aki Gaia ősi teremtő erejét képviseli)
  4. Most tudatosítsd, hogy a fejedben a Harmadik Szem  vibrál. Mint egy kígyó teste, a rezgések összekötik a szemöldököd közti részt az agyad közepén lévő központtal és a koponya hátsó részének közepével.
  5. A ljubljanai Várhegy harmadik magaslatán belül a Harmadik Szem kozmikus kígyója táncol a sárkány mindent körbevevő jelenlétével. Milyen érzés benned Gaia két őserejének tánca?
  6. Ez a közös tánc teszi lehetővé a Föld Szeretetszférájának létezését.

5. gyakorlat: Szerelmi folyamatok a tájban

Miután megérkeztünk a Várhegy lábához, figyelmünket a Ljubljanica folyóra irányítjuk. Vize két oldalról öleli körbe a Várhegyet. Légy tudatában, hogy a Ljubljanica egy különleges folyó – hatszor tűnik el a föld alatt, majd ismét a felszínre tör egy új név alatt.

  1. Azonosulj a folyóval, amint az lassan közeledik a  Várhegyhez. Hogyan reagál a Várhegy a közeledő folyóra?
  2. Most azonosulj a Várheggyel, amilyennek mostmár ismered, miután megtapasztaltad a három magaslatát. Figyeld és érezd, hogyan reagál a közeledő folyó a Hegy jelenlétére.
  3. Merülj el a kapcsolódásukban, hogy megtapasztald, hogyan jön létre a táj Szeretetszférája minden elkövetkező pillanatban.

6. gyakorlat: Érezd a Ljubljanica folyó szeretet potenciálját

Ülj le egy kicsit a folyó menti sétányon, amit fűzfasor szegélyez. „Trnovski pristan”-nak (Trnovo kikötőjének) hívják.

  1. Ahhoz, hogy megtapasztald a folyó szeretet potenciálját, össze kell kapcsolnod vizét a folyó menti fákkal, a folyó földalatti tereivel, és a folyó elementál lényeivel – majd mindezt a saját jelenléteddel és figyelmeddel.
  2. Belül ismételd meg többször ezeknek a kapcsolatoknak az összeszövését, hogy beléphess a folyó Szeretetszférájába (filoszférába). Élvezd és fürdőzz benne.
  3. Tudd, hogy figyelmes jelenléted nélkül, miközben a folyó szélén ülsz, a folyó szeretetmezeje nem teljes.

KÖVETKEZTETÉS

Gyűljünk össze, valamennyi résztvevő egy körben, amely átnyúlik a kontinenseken – beleértve a láthatatlan birodalmakból érkezőket is.

Forduljunk egymás felé, kifejezve egymás iránti szeretetünket és hálánkat a közös alkotás ajándékáért.

Subscribe
Visszajelzés
guest
11 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
Lars Petersson

I have been doing the excercises over and over, feeling the love sphere, the precoius stone behind my heart, feeling the playfulness between the dragon and the snake ancient powers and weaving the landscapes elements together as one unifying love connection, mountains, stones, rivers, oceans, trees, forests, air. Gaias body, beatiful skin, all around feeling, getting the love, the power, the strenght, the New love, multidimensionality, gathering everyone.
For me, these excercises needs time to evolve within me, let it be weeks, months, I go back to summer solstice, spring equionx, even the winter solstice and pick excercises that resonates with me, working with them over and over til They live their life within me. The most important is that Gaia and all her inhabitants as well as the cosmos gets the New multidimensionality of love.
Looking forward New exciting excercises for Gaia, with this group and all Gaias elementals

Oliver

Thank you for sharing! Love.

Erst heute morgen habe ich die Synthese von den beiden Werkstatt-Tagen in mir gespürt, und zwar:
Ich sitze am Fuß des Berges mit den Füssen der Trauerweiden im Fluß des Lebens und spüre die Qualität der Drachen- und Schlangenkraft, den Stein des Weisen, den Philosopher Stone, in meinem Herzen, auf ewig “umspült” und erneuert. Losgelöst von allen Beschreibungen und Attributen erfahre ich das Einssein mit der Ewigkeit, bin tief berührt und dankbar!
Was für ein Prozess… Danke, lieber Marko und Mitwirkende für diese immense “Arbeit”!
Christel

When doing the transforming exercise to liberate the heart system for us to become aware of the universal love, I went through very clearly the steps given in the exercise. In the end Earth appeared as a giant heart throbbing, emanating golden, warm love for us, in us and in the whole universal system. So beautiful!
Before doing this meditation of Love, I had a very similar experience as in Castle Hill. It was on the sandbank system just outside Tallinn, Estonia. I did daily walks on these banks. I could feel the connection clearly between the sea, the forest on the banks and the rest of the landscape. Even in the air. There were “holy” stones along the path, which I put my hands on for a while. I could feel the energy flowing between us. The trees around joined us in the act. All through these walks, I was lead by my intuition, which I lovingly give thanks to.
When swallowed by the dragon, my whole body started to react. Forces inside made me breathe strongly. I remember these forces when giving birth to my children. This moment gave me another “boost” of love energy, making me remember who we are and the belonging to nature and its forces. The importance with interaction with all the elements, if not physically, so in your mind.
Love to you all and especially to Marko and his team for helping us to reconnect with earth and universe. Your weekly meditations and exercises are also wonderful tools to become more aware of who we are and what forces can be to our help in realizing the purpose of our lives.

Vidar Vetterfalk

Thank you. The birds were with us in all the steps. Lots of warm regards and appreciation. Vidar

Maria

Danke,Marko,mein Herz beginnt staunend “zu verstehen”…..ich bin so froh!

Jackie Queally

Thank you for this complex imagination sequence that was also well explained. In Sequence 1 I realised that this is something I have very recently experienced in my work as a Biofield Tuner. The idea of a heart chakra that spreads throughout our body is important for the new love.
From the very start when we toned I continued to do so and noted how it changed from sequence to sequence and felt sacred.
In Sequence 2 I found the build up gradual. I had not realised we were supposed to be inside the mound.

In Sequence 3 I found it easier to imagine the steps. Stepping backwards from my heart centre there arose an image of very smooth beautiful greyish colour rock that seemed to line the temple The stone at the centre was dark green flecked with gold. It was pleasant to stroke it.

In Sequence 4 I started to perceive more how humans bridge the cosmos with the earth. I see how it is necessary for us to play our part in creating the love sphere of the Earth by connecting firmly with the dragon energies, and allowing our brain to become the new earth.

In Sequence 5 I felt the river and the Castel hill react to each other. It i shard tofind the words as the emotions were not human. Also it is now evening when I am writing it so the experience is not so immediate- but there was something akin to a vibration as in Sequence 4 – an adjustment.
In Sequence 6 our interconnection expands our consciousness – I too live close to a river that disappears underground many times, as our geology in the Burren in Ireland is similar to the Slovenian area you write of. So I will go and repeat the section by our river to see how it feels.

Once again, thank you for creating this to share. New love to all.

Leslie Luchonok

Thomas, so wonderfully expressed – thank you!

Thomas Miller

Thank you, Marko!
To me, the new heart system gave me a sensation that my whole field was more present, and interacting with the whole subtle ecology around me. I had an impression of humans living in a more whole way, and being consistently and clearly aware of Gaia’s other realms, in a way that felt very normal. Wonderful, but normal, as if everyone knew that this was just reality.
I also felt increasing awareness of my… dependence, I will say, on the inflowing life of Gaia, of the elemental presences in all the things around me, in the fields of presence and energy that many beings are holding all the time. I was more aware of this as an active process, and more aware of myself interacting with these living fields. I felt life as a dynamic interaction. I realized that the quality of my awareness was shaping this interaction.
I experienced the love that pervaded everything as (in part) an awareness and acknowledgement of the conscious dimensions. perhaps I’d say that love seemed like living more consciously in the awareness of the conscious dimensions of Gaia, and how my identity arises from my always-changing relationship with those dimensions. Life as relating, rather than something more static. The interactions of the third eye with the dragon, the river with the hill and me with the other participants and departing souls had this same quality of conscious relating. Being aware of the new possibilities that arise from our relating. Love arises here and generates newness. My impression was that this generation was the greatest power: creation of newness!
Those were my impressions. I hope it was helpful to share them. Thank you and blessings on this work!

Thomas Miller

Thank you Marko! I tried posting a longer thing, but it wouldn’t let me. I’ll aim to send an email instead.

Irène Dhôte

What a wonderful travel. Vielen Dank Marco, all people, all invisible beings !
Ich môcht nur da weilen !!!! Irène

11
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x